Az alapítványról

Az alapítványt 1994-ban alapították Nagymaroson: Járik Zoltán, Horváth Zoltán, Trieb Károly és Zoltai Zsolt Pálné.

Az alapítvány nevét Pápai Páriz Ferenc Pax corporis című könyvétől kölcsönözték. A XVII. századi magyar tudományosság egyik legkiemelkedőbb alakja volt Pápai Páriz Ferenc. Úttörője a modern, polgári, természettudományos szemlélet haza kialakításának, népszerűsítésének. Jól ismerte és fölmérte a hazai állapotokat, és ezeken segítendő írta meg orvostani könyvét, amelyet mintegy házidoktornak szánt azon gazdák, gazdasszonyok és elesett személyek számára, akik nehezen vagy egyáltalán nem juthatnak „értelmes orvos” közelébe.  Elsősorban tehát a gyakorlatot, a praktikusságot tartotta szem előtt, olyannyira, hogy arra is volt gondja: orvosságot, gyógymódot többfélét is említsen egyazon kórra; tekintetbe véve a szegényebbek szűkebb lehetőségeit is: olcsóbb s drágább gyógyszereket is ajánlott.

1994-től 2021-ig az Alapítvány kurátora Dr. Rendessy Annamária volt, az egyik nagymarosi felnőtt háziorvosi praxis háziorvosa. Az alapítvány fókuszában a modern, minőségi betegellátás, a hospice ellátás, a mentálhigiénés gondozás, és a szociális támogatások álltak.

Az alapítvány 2021. március 25-én Verőcére "települ". Dr. Rendessy Annamária a kurátori feladatokat Dr. Cserni István verőcei háziorvosnak adományozza át, 2021-től a Pax corporis háziorvosi szolgálat: Verőce Felnőtt háziorvosi szolgálata. A célok, az elvek, a gondolkodásmód hasonló. Reményeink szerint az 1994-ben Nagymaroson megkezdett munka 2021-től Verőcén folytatódik...